7
Bűnycselekmény áldozatává válhatnak a mobiltelefonnal rendelkezők
Új bűncselekménymény ütötte fel a fejét Európában.
Nem szoktam a rémhíreket komolyan venni, mostanában elég sokmindenről elhangzott, hogy felfújt dolog.
Azomban a múlt héten majdnem áldozatául estem az új mobilhíváson keresztül történő bűncselekménynek. Munkából adódóan elég sokszor kapcsolatba kerülök különféle országból emberekkel, munkatársakkal, így nem válogathatok a hívások között, és azok érkeznek is a telefonomra külömböző országhívó kódokkal. A múlthézen beérkezett hozzám egy hívás a lent kiemelt számok egyikéről, és már majdnem visszahívtam, csupán az volt a szerncsém, hogy hallottam valahol erről a mobil bűncselekményről.
Úgy gondolom mivel az oldal foglalkozik mobiltelefon tartalmakkal, így a felhívást elhelyezem itt az oldalon.
A T-Mobile megerősítette a hírt, kérlek, olvassátok el figyelmesen.
Február 5-n a Belgrádban megtartott Hitelcsalások megelőzésére vonatkozó Fórumon Marija Kusity a fórum elnöke és a Raiffeisen bank dolgozója a következő értesítést közölte:
"Engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket egy újfajta bűncselekményre, Európában már több ilyen történt, sajnos hozzánkba is eljött. A bűncselekmény folyamata a következő: a mobiltelefon kijelzőjén nem fogadott hívás jelenik meg. Erre az értesítésre sor kerülhet anélkül is, hogy a telefon megcsörrenjen. Ha a mobiltelefon tulajdonos, miután megnézte, hogy milyen számról van szó, és ha a hívószámok a következők: +39., +390., +391., +392, +393., +394.(ebben a konkrét esetben +3... szám volt), de mindjárt kitörli a számot, abban az esetben további következménye nem lesz. De ha felhívja ezt a számot, a bűnözők áldozatává válik. A konkrét esetben a mobiltelefon tulajdonosa
jelentkezett az említett számra, és több mint 2.000 EURO-s költsége keletkezett. Ugyanis ha jelentkezünk ezekre a számokra, nincs lehetőség rá, hogy megszakítsuk a vonalat, s óriási költségek keletkezhetnek a telefonszámlánkon."
A Belügyminisztériumtól kapott információk szerint már több ilyen eset történt nálunk is.
Egy másik kalóztelefonszám is felütötte fejét, bár ezzel kapcsolatban nincs sok információm, csupán a felhívásban szereplő információk:
"Szeretnénk felhívni figyelmeteket arra, hogy megjelent egy kalóztelefonszám, amely a következő számjegyekkel kezdődik: + 4478... Ne vegyétek fel a telefont ha ilyen számról van hívásotok és ne hívjátok vissza, mert alkalmanként ez kb. 20.000 HUF-os költséget is jelenthet. Annyi furcsaság van a dologban, hogy nagyon korán, kb. 3-4 csörgés után lerakják a telefont. A telefonhívások este történnek! Kérünk Titeket tájékoztassatok mindenkit, aki mobiltelefonnal rendelkezik!"
MSN veszély! Átverés!
Vigyázzatok!
Aki a Windows Live Messenger-t használja az msn-hez, annak a lap alján időnként megjelenik egy IQ-teszt. Ez egy nagy átverés!!!!! Ha rákattintasz és megcsinálod a feladatot, a telefonszámodat fogja kérni "a válasz" megküldéséhez. Ha itt megadod a számodat és a tovább gombra kattintasz, kapsz egy sms-t és ebben a pillanatban 1.080,- forintot (Ezernyolcvan forintot) levonnak a kártyádról, előfizetésedről! Innentől kezdve az IQ-tesztről már szó sincs, hanem tagja lettél a "dada klubnak", és ami a legszörnyűbb: HETENTE le fog vonni újabb 1.080,- forintokat a rendszer, egészen addig, amíg ki nem lépsz a dadából. De kilépni sem egyszerű, mert a honlapon nincs rajta, hanem egy telefonos automatát hívogathatsz munkaidőben. Szóval ez a jelenlegi LEGNAGYOBB CSALÁS ami kimondottan a diákságot célozta!
Belépés










Friss hozzászólások
2 hét 5 nap
6 hét 6 nap
10 hét 6 nap
14 hét 5 nap
14 hét 6 nap
15 hét 9 óra
15 hét 5 nap
15 hét 6 nap
16 hét 8 óra
16 hét 3 nap